Győzelem

Pénelopé már kezdte feladni a reményt, kihirdette, hogy íjversenyt rendez, és aki úgy tud bánni az íjjal, mint én, ahhoz hozzámegy feleségül. Kezdetét vette a verseny, ám egyik kérőnek sem sikerült felajzania az én egykori íjamat. Kérésemre én is megpróbálkoztam a feladattal, sikeremen az összes ember elcsodálkozott. Ekkor intettem a fiamnak, és egy hirtelen mozdulattal lelőttem az álnok kérőket. Amikor a dajka lehívta a feleségemet, hogy lássa, alig hitt a szemének. Kis idő elteltével felismert és a nyakamba borult. Elmentünk édesapámhoz, Láertészhez is, aki levágatta a legszebb borjúját a tiszteletemre. Hamar tudomást szerzett mindenki a hazatértemről. A lázadók fegyverrel jöttek nekem, de az istenek segítségével dicsőséges győzelmet arattam és elfoglaltam az engem illető trónt.

Találkozás Pénelopéval

Pénelopé különösképpen kedves volt hozzám. Mindig szívesen látta a fáradt vándorokat és szegény koldusokat, abban bízva, hátha valamelyikük hallott valami hírt felőlem. A tűz mellé ültetett, beszélgetett velem, majd megparancsolta alázatos szolgálólányunknak, hogy mossa meg a lábamat. A dajka alig hitt a szemének, mikor jobban szemügyre vett és észrevette a lábamon a különleges sebhelyemet, azonnal felismert. Lelkére kötöttem, hogy ne szóljon senkinek sem, amíg el nem jön az ideje.

Hazatérésem

Nem akartam tovább kondásom terhére lenni, Télemakhosz már hazatért, én is megkértem őt, hogy kísérjen be a városba, hogy ott kolduljak tovább. Eumaiosz fájó szívvel engedelmeskedett nekem, dél felé útra is keltünk. Szembetalálkoztunk a kecskepásztorommal, aki szívtelenül megvetett és kigúnyolt engem. Amikor elértük a palotámat, megpillantottam jó öreg kutyámat, Argoszt, aki már oly sovány és gyönge volt, mint egy fűszál. A disznópásztorom bekísért a házba, ahol a kérők bőséges lakomát csaptak, de csupán kevesen szántak meg egy falat kenyérrel.

Találkozás Télemakhosszal

Két napot töltöttem Eumaiosznál, aki mindent megtett értem, még a saját bundáját is nekem adta, ha fáztam. Sokat beszélgettünk, volt lehetőségem közelebbről megismerni őt, én pedig ismét a magamról kitalált történeteimmel nyűgöztem le. Másnap reggel váratlan vendég érkezett a tanyára: a fiam volt az, Télemakhosz. Megtudtam, hogy ő pár hónapja indult a keresésemre és most érkezett haza. Elmesélte, hogy a gonosz kérők házasságra kényszerítik drága feleségemet, Pénelopét. Amikor Eumaiosz elment, hogy értesítse feleségemet fia hazatértéről, Athéné megjelent és visszaváltoztatott engem. Télemakhosz rögtön felismert és könnyes szemekkel a nyakamba borult. Kiterveltük azt is, hogyan üldözzük el az alattomos, kapzsi kérőket a házamból. Mikor a kondás hazatért, már újra szegény vándorként ültem a forrón lángoló tűz mellett.

Otthon

Kora hajnalban felébredtem, de azt sem tudtam, merre járhatok. Éppen arra jött egy öreg pásztor, aki útbaigazított, én pedig egy kitalált mesével adtam magyarázatot magamról és ittlétemről. Ezután az ismeretlen levetette pásztorbundáját és Pallasz Athéné állt előttem. Nagyon megörültem, erre ő egyszerű, szegény koldussá változtatott, hogy fel ne ismerjen a népem. Elindultam hű disznópásztoromhoz, Eumaioszhoz, aki kedvesen fogadott, szállást adott nekem és elmesélte, hogy mi történt itthon a távollétem alatt.

A phaiákok szigetén

Második hajótörésem után ruhátlanul, mindenemet elveszítve értem el a phaiákok szigetét. Fölkeltem, hogy körülnézzek és nagy szerencsémre találkoztam Nauszikaával, a phaiák királykisasszonnyal, aki ruhával és ennivalóval látott el, majd elvezetett édesapja palotájába, ahol szívélyes fogadtatásban volt részem. Eleinte nem árultam el nekik a nevemet, mert nem akartam, hogy marasztaljanak, de amikor megtudták, hogy ki is vagyok valójában, nagy ünnepélyt rendeztek a tiszteletemre. Nehéz búcsúzás után elhalmoztak drágábbnál drágább kincsekkel és ajándékokkal, majd hajóikon hazavittek Ithakába.

Kalüpszó és Ínó

Hajótörésem után egy kedves nimfa, Kalüpszó vett gondjaiba. Ellátott étellel, itallal, tiszta ruhával és mindennel, amit csak kívántam. Ám én csak búsultam a tenger partján. Ahogy múlt az idő, megsajnáltak az istenek és elküldték követeket, Hermészt, hogy közbenjárjon szabadságom érdekében. Kalüpszó szomorúnak tűnt, de végül beleegyezett. Fejszét adott a kezembe, hogy tutajt fabrikáljak magamnak, és utamra eresztett. Nyolc évnyi ottlét után könnyes búcsút vettünk, és reménykedve elindultam hazafelé. Tizenhét napig békésen eveztem Ithaka irányába, ám amikor ezt Poszeidón meglátta, szelet támasztott és hatalmas hullámokat kavart a vízben. Csúnyán megtépázta a vihar a tutajomat, de ekkor egy viharmadár képében megjelenő istennő szólított meg. Odaadta védelmező varázsfátylát, megfogadtam szavait, így végül kimerülten, de hálás szívvel partot értem.