A Szkülla és a Napisten tehenei

Amint tovább hajóztunk, megláttunk egy iszonyatos füstoszlopot. Két egymás mellett fekvő hegycsúcs között kellett volna áthaladnunk. Bal felől egy magas, meredek kőszirtet láttunk, ezen tanyázott egy veszedelmes szörny, az ugató Szkülla. Jobbra egy valamivel kisebb sziget húzódott, amely alatt egy hatalmas, feneketlen örvény tátongott, a Kharübdisz.

Nagy nehezen a hajót az óriási vízsodrásból, ám nem vettük észre, hogy a Szkülla hátba támadott  bennünket, hat társamat magával ragadta. Gyorsan továbbeveztünk és hosszas bolyongás után egy gyönyörű szép helyre, Thrínakié szigetére vetődtünk. Itt legeltek a Napisten, Héliosz marhái és juhai. Teiresziász jóslatából tudtam, hogy ha a szent állatokhoz nyúlunk, Héliosz azonnal végez velünk. Egyszer csak óriási vihar kerekedett, így kénytelenek voltunk letáborozni. Az orkán egyre hosszabb és erősebb lett, lassan elfogyott a magunkkal hozott élelem. Amikor elszundítottam a parton, balga társaim a tiltásom ellenére leöltek néhány tehenet és húsukkal csillapították irdatlan éhségüket. Mikor felébredtem, már nem volt mit tenni, így hát továbbindultunk. Hirtelen megdördült az ég, és Zeusz villámával kettéhasította a hajónkat. A legénységem mind fulladt, csak én éltem túl egy hajóroncsba kapaszkodva. Ekkor újra megpillantottam a távolban a gyilkos Kharübdiszt, de már nem volt annyi időm és erőm, hogy kikerüljem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve sikerült felkapaszkodnom a szirt tetején álló fügefára. Mikor a Kharübdisz kiokádta az előtte elnyelt hajóroncsomat, odaúsztam hozzá, belekapaszkodtam és kilenc nap, kilenc éjen keresztül tartó hányódás után egy újabb szigethez értem.