Aiolosznál

Tudtuk, hogy nem lehetünk többé biztonságban a tengeren, ugyanis Poszeidón szörnyen megharagudott ránk, amiért megvakítottuk a fiát, Polüphémoszt. A vadul hullámzó víz Aiolosznak, a szelek királyának szigetére sodorta  hajónkat. Ez a sziget állandóan ide-oda úszik a víz felszínén , ugyanis a közepén emelkedő üreges szikla belsejében tombolnak a bezárt szelek. Társaimmal rögtön Aiolosz palotájába siettünk, ahol szeretettel láttak vendégül minket. Egy hónapig tartózkodtunk itt, de a kedves király nem hagyott üres kézzel távozni, egy elszakíthatatlan erős ezüst mazdaggal átkötött marhabőr tömlőt adott nekünk ajándékul, amelybe egyenként belezárta a veszedelmes szeleket. Nagyon örültem a különleges ajándéknak, a hajóra vittem, kikötöztem a zsákot egy pad alá, hogy biztosan el ne mozduljon és megtiltottam embereimnek, hogy hozzányúljanak. Hosszas búcsúzás után felszálltunk a hajóra és az Aiolosz-küldte nyugati széllel elindultunk Ithaka felé. Éjszaka azonban hálátlan embereim tiltásom ellenére kibontották embereim tiltásom ellenére kibontották a tömlőt, és a vadul tomboló veszedelmes szelek visszavittek Aiolosz birodalmába. A szelek királya éktelen haragra gerjedt, amiért nem becsültük meg az ajándékát. Szégyenkezve elhagytuk a szigetet.