Győzelem

Pénelopé már kezdte feladni a reményt, kihirdette, hogy íjversenyt rendez, és aki úgy tud bánni az íjjal, mint én, ahhoz hozzámegy feleségül. Kezdetét vette a verseny, ám egyik kérőnek sem sikerült felajzania az én egykori íjamat. Kérésemre én is megpróbálkoztam a feladattal, sikeremen az összes ember elcsodálkozott. Ekkor intettem a fiamnak, és egy hirtelen mozdulattal lelőttem az álnok kérőket. Amikor a dajka lehívta a feleségemet, hogy lássa, alig hitt a szemének. Kis idő elteltével felismert és a nyakamba borult. Elmentünk édesapámhoz, Láertészhez is, aki levágatta a legszebb borjúját a tiszteletemre. Hamar tudomást szerzett mindenki a hazatértemről. A lázadók fegyverrel jöttek nekem, de az istenek segítségével dicsőséges győzelmet arattam és elfoglaltam az engem illető trónt.

Találkozás Pénelopéval

Pénelopé különösképpen kedves volt hozzám. Mindig szívesen látta a fáradt vándorokat és szegény koldusokat, abban bízva, hátha valamelyikük hallott valami hírt felőlem. A tűz mellé ültetett, beszélgetett velem, majd megparancsolta alázatos szolgálólányunknak, hogy mossa meg a lábamat. A dajka alig hitt a szemének, mikor jobban szemügyre vett és észrevette a lábamon a különleges sebhelyemet, azonnal felismert. Lelkére kötöttem, hogy ne szóljon senkinek sem, amíg el nem jön az ideje.

Hazatérésem

Nem akartam tovább kondásom terhére lenni, Télemakhosz már hazatért, én is megkértem őt, hogy kísérjen be a városba, hogy ott kolduljak tovább. Eumaiosz fájó szívvel engedelmeskedett nekem, dél felé útra is keltünk. Szembetalálkoztunk a kecskepásztorommal, aki szívtelenül megvetett és kigúnyolt engem. Amikor elértük a palotámat, megpillantottam jó öreg kutyámat, Argoszt, aki már oly sovány és gyönge volt, mint egy fűszál. A disznópásztorom bekísért a házba, ahol a kérők bőséges lakomát csaptak, de csupán kevesen szántak meg egy falat kenyérrel.

Találkozás Télemakhosszal

Két napot töltöttem Eumaiosznál, aki mindent megtett értem, még a saját bundáját is nekem adta, ha fáztam. Sokat beszélgettünk, volt lehetőségem közelebbről megismerni őt, én pedig ismét a magamról kitalált történeteimmel nyűgöztem le. Másnap reggel váratlan vendég érkezett a tanyára: a fiam volt az, Télemakhosz. Megtudtam, hogy ő pár hónapja indult a keresésemre és most érkezett haza. Elmesélte, hogy a gonosz kérők házasságra kényszerítik drága feleségemet, Pénelopét. Amikor Eumaiosz elment, hogy értesítse feleségemet fia hazatértéről, Athéné megjelent és visszaváltoztatott engem. Télemakhosz rögtön felismert és könnyes szemekkel a nyakamba borult. Kiterveltük azt is, hogyan üldözzük el az alattomos, kapzsi kérőket a házamból. Mikor a kondás hazatért, már újra szegény vándorként ültem a forrón lángoló tűz mellett.

Otthon

Kora hajnalban felébredtem, de azt sem tudtam, merre járhatok. Éppen arra jött egy öreg pásztor, aki útbaigazított, én pedig egy kitalált mesével adtam magyarázatot magamról és ittlétemről. Ezután az ismeretlen levetette pásztorbundáját és Pallasz Athéné állt előttem. Nagyon megörültem, erre ő egyszerű, szegény koldussá változtatott, hogy fel ne ismerjen a népem. Elindultam hű disznópásztoromhoz, Eumaioszhoz, aki kedvesen fogadott, szállást adott nekem és elmesélte, hogy mi történt itthon a távollétem alatt.

A phaiákok szigetén

Második hajótörésem után ruhátlanul, mindenemet elveszítve értem el a phaiákok szigetét. Fölkeltem, hogy körülnézzek és nagy szerencsémre találkoztam Nauszikaával, a phaiák királykisasszonnyal, aki ruhával és ennivalóval látott el, majd elvezetett édesapja palotájába, ahol szívélyes fogadtatásban volt részem. Eleinte nem árultam el nekik a nevemet, mert nem akartam, hogy marasztaljanak, de amikor megtudták, hogy ki is vagyok valójában, nagy ünnepélyt rendeztek a tiszteletemre. Nehéz búcsúzás után elhalmoztak drágábbnál drágább kincsekkel és ajándékokkal, majd hajóikon hazavittek Ithakába.

Kalüpszó és Ínó

Hajótörésem után egy kedves nimfa, Kalüpszó vett gondjaiba. Ellátott étellel, itallal, tiszta ruhával és mindennel, amit csak kívántam. Ám én csak búsultam a tenger partján. Ahogy múlt az idő, megsajnáltak az istenek és elküldték követeket, Hermészt, hogy közbenjárjon szabadságom érdekében. Kalüpszó szomorúnak tűnt, de végül beleegyezett. Fejszét adott a kezembe, hogy tutajt fabrikáljak magamnak, és utamra eresztett. Nyolc évnyi ottlét után könnyes búcsút vettünk, és reménykedve elindultam hazafelé. Tizenhét napig békésen eveztem Ithaka irányába, ám amikor ezt Poszeidón meglátta, szelet támasztott és hatalmas hullámokat kavart a vízben. Csúnyán megtépázta a vihar a tutajomat, de ekkor egy viharmadár képében megjelenő istennő szólított meg. Odaadta védelmező varázsfátylát, megfogadtam szavait, így végül kimerülten, de hálás szívvel partot értem.

A Szkülla és a Napisten tehenei

Amint tovább hajóztunk, megláttunk egy iszonyatos füstoszlopot. Két egymás mellett fekvő hegycsúcs között kellett volna áthaladnunk. Bal felől egy magas, meredek kőszirtet láttunk, ezen tanyázott egy veszedelmes szörny, az ugató Szkülla. Jobbra egy valamivel kisebb sziget húzódott, amely alatt egy hatalmas, feneketlen örvény tátongott, a Kharübdisz.

Nagy nehezen a hajót az óriási vízsodrásból, ám nem vettük észre, hogy a Szkülla hátba támadott  bennünket, hat társamat magával ragadta. Gyorsan továbbeveztünk és hosszas bolyongás után egy gyönyörű szép helyre, Thrínakié szigetére vetődtünk. Itt legeltek a Napisten, Héliosz marhái és juhai. Teiresziász jóslatából tudtam, hogy ha a szent állatokhoz nyúlunk, Héliosz azonnal végez velünk. Egyszer csak óriási vihar kerekedett, így kénytelenek voltunk letáborozni. Az orkán egyre hosszabb és erősebb lett, lassan elfogyott a magunkkal hozott élelem. Amikor elszundítottam a parton, balga társaim a tiltásom ellenére leöltek néhány tehenet és húsukkal csillapították irdatlan éhségüket. Mikor felébredtem, már nem volt mit tenni, így hát továbbindultunk. Hirtelen megdördült az ég, és Zeusz villámával kettéhasította a hajónkat. A legénységem mind fulladt, csak én éltem túl egy hajóroncsba kapaszkodva. Ekkor újra megpillantottam a távolban a gyilkos Kharübdiszt, de már nem volt annyi időm és erőm, hogy kikerüljem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve sikerült felkapaszkodnom a szirt tetején álló fügefára. Mikor a Kharübdisz kiokádta az előtte elnyelt hajóroncsomat, odaúsztam hozzá, belekapaszkodtam és kilenc nap, kilenc éjen keresztül tartó hányódás után egy újabb szigethez értem.

Az alvilágban és a szirének csábítása

Kirké tanácsára Perszephoné ligete felé vettük utunkat, hogy a vén jós, Teiresziász megmondja,milyen lesz a hazatérésem. Félve, de kíváncsian hajóztunk el a világ végére. Áldozatot mutattam be az alvilág istennőjének, Perszephonénak, így beszélni tudtam a ködben imbolygó halott emberek lelkével. Szörnyű fájdalom hasított belém, amikor megláttam édesanyámat, Agamemnónt, Akhilleuszt és Aiászt, akik a háborúban voltak hű társaim. Lassan kezdtem elfelejteni, hogy miért is jöttünk ide valójában, így felkerestem Teiresziászt, akinek a jóslata szerint sok szenvedés után, végül hazajutok. Kissé szomorúan, de reménnyel telve indultunk tovább hajóinkkal.

Kis idő elteltével a Szirének zátonyához értünk. Tudtuk, hogy aki meghallja a szirének csábító hangját, örökké a foglyuk marad. Ezért a legénységem fülét betömtem viasszal és meghagytam nekik, hogy engem jó szorosan kötözzenek az árbochoz és addig el ne engedjenek, míg el nem hagyjuk ezt az átkozott szigetet.

A laisztrügónok szigetén és Kirké fogságában

Hat nap fárasztó evezés után, kikötöttünk a laisztrügonok szigetén. Tizenegy hajómat kikötöttük egy védettnek tűnő öbölbe, de a tizenkettedik már nem fért be, ezért egy kiugró szirthez kötöztem. Elküldtem két emberemet, hogy felderítsék a vidéket, ám csak az egyik tért vissza sikoltozva, ugyanis a másikat felfalta Antiphatész, a laisztrügonok óriás királya. A nagy kiáltozás hallatára megijedtünk, hajóba szálltunk, ám az a tizenegy hajó bennragadt az öbölben és legénységét megölték és megették a hatalmas szörnyek. Szerencsére az én hajóm, a tizenkettedik épségben kijutott a nyílt tengerre. Nemsokára elértük Kirké a varázslónő földjét. A csapat fele félve és kedvetlenül indult el Kirkéhez, aki kedvesen behívta őket a házába, dúsan terített asztalhoz ültette vendégeit. Csak Eurülokhosz, a csapat vezetője gyanakodott még mindig és kint-maradt a kapu előtt. A ravasz varázslónő titokban egy különös mérget kevert a mézédes borba, majd mikor a férfiak mind egy cseppig kiürítették a teli serleget, disznóvá változtak mind, ahányan csak ott voltak.  behajtotta őket piszkos ólaiba és disznóeledellel etette őket. Eurülokhosz még várta őket egy darabig, majd mikor megsejtette, mi történt, ijedten szaladt vissza hozzám. Összeszedtem a bátorságom és elindultam, hogy kiszabadítsam a foglyul ejtett hű társaimat. Egyszer csak szembejött velem egy kedves ifjú ember, aki különleges varázsfüvet adott nekem, és elmondta, hogyan járhatok túl Kirké eszén. Megfogadtam, amit mondott. A nap leánya látta, hogy nem hat rám a mérge, megijedt tőlem, hiszen tudta, hogy az istenek velem vannak. Kardot szegeztem a mellkasához, ő pedig kegyelemért könyörögve visszaváltoztatta és elengedte barátaimat. Sőt egy teljes esztendeig vendégül látott bennünket a palotájában.

Aiolosznál

Tudtuk, hogy nem lehetünk többé biztonságban a tengeren, ugyanis Poszeidón szörnyen megharagudott ránk, amiért megvakítottuk a fiát, Polüphémoszt. A vadul hullámzó víz Aiolosznak, a szelek királyának szigetére sodorta  hajónkat. Ez a sziget állandóan ide-oda úszik a víz felszínén , ugyanis a közepén emelkedő üreges szikla belsejében tombolnak a bezárt szelek. Társaimmal rögtön Aiolosz palotájába siettünk, ahol szeretettel láttak vendégül minket. Egy hónapig tartózkodtunk itt, de a kedves király nem hagyott üres kézzel távozni, egy elszakíthatatlan erős ezüst mazdaggal átkötött marhabőr tömlőt adott nekünk ajándékul, amelybe egyenként belezárta a veszedelmes szeleket. Nagyon örültem a különleges ajándéknak, a hajóra vittem, kikötöztem a zsákot egy pad alá, hogy biztosan el ne mozduljon és megtiltottam embereimnek, hogy hozzányúljanak. Hosszas búcsúzás után felszálltunk a hajóra és az Aiolosz-küldte nyugati széllel elindultunk Ithaka felé. Éjszaka azonban hálátlan embereim tiltásom ellenére kibontották embereim tiltásom ellenére kibontották a tömlőt, és a vadul tomboló veszedelmes szelek visszavittek Aiolosz birodalmába. A szelek királya éktelen haragra gerjedt, amiért nem becsültük meg az ajándékát. Szégyenkezve elhagytuk a szigetet.

A félszemű óriás

Már messze jártunk a lótuszevők földjétől, amikor egy újabb szigethez érkeztünk; az óriások és a klüklópszok hazájába. Embereimmel kíváncsian sétáltunk körbe-körbe , míg nem egy tágas barlangra bukkantunk, ami telis tele volt sajttal, túróval és juhokkal.

Jól belakmároztunk, de mivel én látni akartam az óriást, ott maradtunk, hogy megvárjuk. Nem sokkal később Polüphémosz, a klüklópsz is hazatért, behajtotta a nyáját, tüzet rakott, és amikor már a lángok elég fényt adtak, észrevett bennünket. Megkérdezte, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, ám a válaszon csak nevetett, felkapott a társaim közül kettőt és befalta. Nagyon megrémültünk ennek láttára. Másnap reggel ismét megette két emberemet, majd kihajtotta a nyáját, de a kijáratot eltorlaszolta, hogy el ne szökjünk.

Mi pedig összeültünk és én kieszeltem egy ravasz tervet; mikor a klüklópsz hazaért, megkínáltuk egy teli kancsó finom borral, amelyet maróntól kaptunk. Mivel nagyon ízlett neki, még néhány korsóval ivott az italból. Mikor megkérdezte, hogy mi a nevem, azt feleltem: Senkise, majd mély álomba szenderült. Több se kellett nekünk, elővettük a trágyába rejtett hegyes dorongot, amit az óriás távolléte alatt készítettünk és megvakítottuk vele a szörnyeteget. Az csak ordított fájdalmában, de nem tudott bennünket elkapni. Másnap reggel, mikor az óriás kihajtotta a nyáját, néhány juhra alulról felkapaszkodva mi is megmenekültünk. Büszkeségből visszakiáltottam az igazi nevemet is, mire Polüphémosz egy követ repített felénk, de mi már messze jártunk.

A háború vége

Amikor véget ért Trója hosszú ostroma, haragunkban kiirtottuk Priamosz egész népét,házaikat felgyújtottuk, kincseiket pedig hadizsákmányként szétosztottuk magunk között, majd mindenki elindult haza, Ithaka szigetére. Én azonban fogtam embereimet és hajóimat és Iszmarosz városába igyekeztem,hogy bosszút álljak a Tróját támogató kikónokon. Könnyűszerrel elfoglaltuk a várost, csak Apollón isten papját, Marónt hagytuk életben, akitől egy hatalmas tömlő kiváló bort kaptunk ajándékba. Hamar hajóra szálltunk és három és három nap elteltével kikötöttünk egy ismeretlen szigeten. Elküldtem három emberemet felderítő útra, ám azok nem tértek vissza. Bizony a lótuszevők földjére tévedtünk, aki egyszer megkóstolja a fenséges lótuszvirágot, többé nem akar hazatérni. Így hát erőszakkal visszavittük a társainkat a hajóra és gyorsan továbbeveztünk

.